2013. október 30., szerda

nemTUCAT: 11 + 1 inspiráció fényekre

  A fény csodája zavarba ejtő lehet, mivel olyan dologról beszélünk, amit fizikai valójában nem ragadhatunk meg. Az érzékeinkre, érzelmeinkre hat, ami képes megváltoztatni akár a hangulatunkat is. Ne feledjük, hogy míg a meleg fényektől ellazulunk, addig az erős fények tevékennyé, élénkké tesznek bennünket. Legalább annyira fontos ezért, hogy milyen fényeket használunk otthonunkban, mint az, hogy milyen dekorációt választunk.

1.)
Függeszték
Nem gond, ha a függesztékek nem a szokásos, egymás mellé sorakoztatott alakzatban lógnak be a térbe. Talán megnyugtatóan rendezettnek hat a klasszikus megoldás is, de nem minden esetben tesznek hozzá a térhez.
Nem gond, ha a függesztékek nem a szokásos alakzatban lógnak a térbe.

2.)
Csillár
Leggyakrabban a csillárok lesznek az elsők, amelyekre egy helyiségbe lépve felfigyelünk. Ezek mintha megkoronáznák az adott enteriőrt, ezért különös jelentőséggel bír ennek megjelenése.
A csillárok mintha megkoronáznák az adott enteriőrt.
3.)
Falikar
Két falilámpával már-már keretbe is foglalhatunk egy-egy falat, segítségével akár "festhetünk" a fénnyel. Csak arra kell vigyáznunk, hogy a felfelé világító lámpák esetében, hagyjunk helyet a fénynek visszaverődni!
A falilámpák segítségével akár megtanulhatunk festeni a fénnyel.

4.)
Asztali lámpa
Akárcsak egy szobor, olyan erős vizuális hatás érhető el egy gondosan megválasztott asztali lámpával is. Érdemes átgondolni, hogy mennyire hangulatos a fénye, mivel ezek szórt fényt adnak, szemben a direkt világítással.
Akárcsak egy szobor, olyan erős vizuális hatás érhető el egy jól megválasztott asztali lámpával is.
 5.)
Állólámpa
Az állólámpák fontos szerepet töltenek be a világítási rendszerben, hiszen fontos fényforrás lehet. Szerezzünk be nyugodtan egy nekünk tetsző darabot, hogy ezzel egy újabb fókuszpontot alakíthassunk ki!
Újabb fókuszpontot alakíthatunk ki az állólámpákkal is.

6.)
Íróasztali lámpa
A célzott világítás eredményességének a kulcsa, hogy a fényforrást pontosan ott helyezzük el, ahol szükségünk lehet rá. Egyedülálló az íróasztali lámpák formájának és funkciójának e tökéletes párosítása, amely nem csupán jól mutat, de rendelkezik azzal a rugalmasággal, amit elvárhatunk tőle.
Egyedülálló az íróasztali lámpák formájának és funkciójának e tökéletes párosítása.

7.)
Spotlámpa
Az az ideális, ha a konyhában árnyékmentes fényben dolgozhatunk, amihez érdemes a faliszekrények aljára, vagy a mennyezetbe süllyesztett spotlámpákat helyezni.
Az az ideális, ha a konyhában árnyékmentes fényben dolgozhatunk, ehhez érdemes spotlámpákat elhelyezni.

8.)
Dekorlámpa
Gyermekeink szobáit könnyen vidámmá varázsolhatjuk úgy is, ha színes dekorlámpát használunk.

Gyermekeink szobáját egy színes dekorlámpával is vidámabbá varázsolhatjuk.

9.)
Képmegvilágító lámpa
Mindig körültekintően válasszuk ki a megvilágítandó műtárgyhoz illő fényforrást. Egy olajfestményenk erőteljes, míg egy akvarellnek sokkal finomabb megvilágítás szükséges.
Mindig körültekintően válasszuk ki a megvilágítandó műtárgyhoz illő fényforrást.

10.)
Izzósor
Egyszerű módszerrel érhetünk el forradalmi változást, ha olyan helyekre szerelünk fel izzósort, ahol a legkevésbé számítunk rá.
Az izzósorral is forradalmi változást érhetünk el.

11.)
Kültéri lámpa
Ha megfelelően világítjuk meg a kültéri környezetünket, akkor optikailag otthonunk határait kiszélesíthetjük.
Világítsuk megfelelően kültéri környezetünket, ezzel otthonunk határait optikailag kiszélesíthetjük.

+ 1.)
Gyertyafény
Vannak pillanatok - gondoljunk csak az estékre, vagy a kora reggelekre -, amikor viszont egyáltalán nincs szükségünk sok fényre ...
És vannak pillanatok, amikor nincs szükségünk sok fényre!



forrás: pinterest, Lucy Martin: A világítás fortélyai

2013. október 25., péntek

Celebketrec: Bűbájos angyalkák mesés világa

Amerikában mára már divatikonként jegyzett Cynthia Rowley, vállalkozását még fillérekből indította el 1983-ban. Aztán gondolt egy nagyot és pár hónappal később megszervezte önálló divatbemutatóját a lakásán, ahova akkor még ismeretlenül ugyan, de meghívott mindenkit, akit a divat- és mozivilág akkor jegyzett. Döntése és merészsége beigazolódott. Azóta női ruhakollekciója, annak finoman vibráló színei és könnyed anyaghasználata miatt különös népszerűségnek örvend. Elindította férfi kollekcióját is, boltjai nyíltak meg New Yorkon kívül még Chicagoban, Bostonban, Japánban, Hong Kongban is.
Bevallom, én szeszélyes és egyben légies, különös, de egyben élhető otthonára lettem először figyelmes. A kirívó színek és egyedi minták tökéletes harmóniáját teremtette meg. A falak és függönyök fehérsége pedig visszafogott hátteret ad ennek a vibráló sokszínűségnek. Cynthia Rowley szereti a régiségeket, antik dolgokat, ezért sem véletlen a háttérben pompázó zongora látványa, amelynek különös arany színt kölcsönöztek.
A színek és a minták tökéletes harmóniája valósult itt meg.

Az antik zongorának különös arany színt kölcsönöztek.
Cynthia kreativitását jellemzi még, hogy saját festményeket is készít. Ezek díszítik a kandalló párkányát is. Bárhova fordulunk játékossággal és bujasággal, valami szokatlannal találkozunk, és mindez valahogy mégsem zavaró.
A kéknek ez a finom árnyalata szép hátteret ad ennek a sokszínűségnek.
Sokszínűség, régiség, játékosság ...
Cynthia Rowley
Azt hiszem, a merészség és a sokszínűség talán az étkezőben csúcsosodik ki leginkább. A virágzó fák kicsit gyermeki látványa, a fényes falfelület selymessége és az antik étkező asztal egyvelege különös ragyogással ruházzák fel ezt az enteriőrt. Itt szinte minden azért könyörög, hogy helyet foglaljunk!
A merészség, a szokatlanság, a színkavalkád talán az étkezőben csúcsosodik ki leginkább
Mintha ez az angyalka ihlette volna a látványt!
Házi feladatok
A ház legkontrasztosabb része talán a konyha és a fürdőszoba, a maga fekete-fehér megjelenésével. Ugyan itt is feltűnnek egy-egy szemet gyönyörködtető, szokatlan elemek - mint például a virágzó motívum a konyhában, vagy az egyedi tervezésű inda a fürdőben -, de sokkal visszafogottabbak az eddig látottaktól.

A ház legkontrasztosabb része a konyha ...
... és a fürdő.
A gyerekszoba is viszi tovább az egész otthon üdeségét. Gyakran érzünk kísértést arra, hogy a gyerekszobát élénk színekkel dekoráljuk, ez a helyiség azonban szépen megmutatja, hogy a fehér falak kicsik számára is tökéletesen megfelelőek lehetnek. Tágassá varázsolják a teret, és finom kiegészítői lesznek a színes játékoknak.
A fehér szín egy gyerekszobába is tökéletes választás lehet.


Képek és játékok

Az otthon minden szeglete meglepetést tartogat számunkra.
A teraszon sem csalódunk. Ligetes környezet, buja bokrok, elnyúló medence és színes kárpitozású antik kanapék gondoskodnak hangulatunkról.

Cynthia Rowley otthona jó példa arra, hogy akkor lehetünk mi is sikeresek otthonunk kialakításakor, ha bátran vállaljuk kreativitásunkat, akár a szokatlanhoz való vonzódásunkat, vagy ha felvállaljuk a bennünk rejlő gyermeki énünket. Merjünk merészek lenni!


forrás:www.topcelebrity.com, www.theglow.com

2013. október 23., szerda

MilyenutcaHányszám: egy vintage stílusú ház

Ha szívesen kutakodunk régi házak padlásain, ha pillanatok alatt elvarázsol minket akár egy máló festékű kád, vagy egy szú ette láda, akkor a vintage stílusban biztosan kiteljesedhetünk.
A vintage szó eredetileg a borászatban volt használatos. A kimagasló évjáratú portói borokat 2-3 évig nagy fahordókban, majd közel 20 évig palackokban érlelték. A bor régiségére utalva nevezték el ezeket az italokat Porto Vintage-nek, azaz "évjáratos" boroknak.
Ez a szóhasználat terjedt el eleinte a divatban, majd a lakberendezésben és a dekorálásban egyaránt. Jellemzően, a '20-70 időszakból származó ruhákra, kiegészítőkre, bútorokra használjuk a vintage kifejezést, mint régről valót.
A vintage stílus színei inkább az egyszerű, pasztell színek felé húznak. Finoman visszafogott, fakó, kopott eleganciát sugalló. Javarészt világosak, fehérek, aminek köszönhetően a terek tágasnak tűnnek.
A vintage stílus színes javarészt világosak, fehérek, finoman visszafogottak.

Az anyaghasználatára a természetes darabok jellemzőek, mint a kosarak, cserepek, szőttesek, kötelek, meleg színű fák. Csupasz padlódeszkákkal, vakolatlan felületekkel is dekorálhatjuk otthonunkat.

A vintages anyagokra a természetesség a jellemző.
Bútorai egyszínűek, kopottasak, természetesen régiesek. Jellemző, hogy egy-egy régi darabot új funkcióval lát el, ezért kellő kreativitást igényel. Nem meglepő, ha egy korábbi utazóláda dolgozósarokká, egy satupad étkezőasztallá alakul át. Akvarellekkel, grafikákkal, régi fényképekkel, képkeretekkel szívesen dekorál.
Jellemző, hogy egy-egy régi darabot új funkcióval kell ellátnunk.

A vintage lakások textíliáin már megjelenik kevés szín. A szőnyegek, az ágytakarók, a függönyök a legfeltűnőbb látványelemei az enteriőröknek, bár ezek is inkább fagyi színekben pompáznak, a harsány megjelenést továbbra is kerülik.





Látványára az egyszerűség és stílusosság jellemző. Nincsenek benne túldíszített részletek, élénk színek, vagy tolakodó darabok. A helyiségek karakterét nem az egységes garnitúra, hanem az egyedi darabok adják meg. Könnyen összemosható ugyan a shabby chic stílussal, de míg az a légiesebb bútorokat, a kevésbé zsúfolt elrendezést szereti, addig a vintage-ben a masszívabb darabok fordulnak elő. Összekeverhető még a retroval is, a különbség itt is egyszerű. A retro különösen szereti azt, amit a vintage biztosan nem: a harsány színeket, a fényes műanyagokat, vagy akár a lakkozott felületeket.

A vintage terjedése talán összefügg az otthoni csináld magad mozgalmak erősödésével. Vonzó lett egy máladozó kancsó, beszédes egy régi zománcvödör, bátrabban akasztunk fel egy kopott képkeretet is. Akárhogy is van, a lényeg, hogy érezzük benne otthonosan magunkat!

képek forrása: pinterest







2013. október 21., hétfő

nemTUCAT: 11 + 1 inspiráció lépcső alatti helykihasználásra

Napjainkban különösen nagy szerep jut - kislakásokban és nagylakásokban egyaránt - az optimális helykihasználásnak, ami felveti természetesen a stílusosság és praktikusság lassan egybefonódó kérdését is. A hogyan, hova, mit, mikéntekre az egyik válasz a lépcsők alatti térkihasználásban rejlenek.

1.)
Szekrény
Talán az egyik legkézenfekvőbb megoldásnak tűnik, ha a lépcsők alatti helyre szekrényt tervezünk. Minél kisebb az itt rendelkezésre álló területünk, annál inkább leszünk kénytelenek ennek nyitható, fiókos, csúsztatható verzióiban gondolkodni.
Talán a legkézenfekvőbb megoldás, a szekrény.
2.)
Könyvespolc
Talán szintén egyértelmű asszociáció egy lépcső alatti könyvespolc kialakítása is.
Lépcső alatt könyvespolc kialakítása
3.)
Boros palackok
Ha a lépcső alatt kínálkozó helyet továbbra is inkább tároló funkcióval látnánk el, rendkívül stílusos lehet, ha borgyűjteményünket itt sorakoztatjuk fel.
Rendkívül stílusos megoldás, ha borgyűjteményünket a lépcsők alatt kialakított vitrinben sorakoztatjuk fel.
 4.)
Kuckó
Kitűnő lehetőség , ha "olvasósarkot", kuckót alakítunk ki akár gyerekeinknek, akár saját magunknak. A térkihasználás ugyan nem mindig gazdaságos, viszont kellően nyugalmat árasztó.
Ha inkább az otthonos, mint a gazdaságos térkihasználásban gondolkodunk, kuckózzunk!

5.)
Akasztó
Ha a lépcsőfeljárónk a bejárati ajtó közelében van, szinte kínálja magát a lehetőség, hogy az előszobafalat a megszokottól egy kicsit másképp képzeljük el.
Ha a feljárónk a bejárati ajtó közelében van, szinte adott a lehetőség az előszoba kialakítására.
6.)
Mosdó
Nem csak a hagyományosabbnak tekinthető szekrényes megoldásban kell gondolkodnunk, főleg ha nagyobb tér áll itt rendelkezésünkre. Akár önálló helyiséggé, akár mosdóvá is átalakíthatjuk az adott teret.
Ha nagyobb tér áll rendelkezésünkre, önálló helyiségekben is gondolkodhatunk.
7.)
Dolgozósarok
Ha továbbra is önálló helyiség kialakításában gondolkodunk, akkor tervezhetünk ide dolgozósarkot ...
Tervezhetünk ide dolgozósarkot ....
8.)
Konyha
..... vagy akár konyhát is!
... vagy akár konyhát is!
9.)
Nappali
Nem kell megijednünk, ha az emeletre a nappalin keresztül vezet az utunk! Kedves és hívogató ötlet, ha a kanapét a lépcső alá helyezzük.
Nem kell megrettennünk, ha az emeletre a nappalin keresztül visz az utunk!
10.)
TV-fal
Sokan szeretjük, ha a TVnk nem otthonunk ékköve, ezért inkább eldugnánk, mint sem kitennénk. Praktikus megoldás, ha a lépcső alatti helyen tároljuk és ha szükséges, elrejtjük.
Praktikus lehet, ha a lépcső alatt tároljuk a TVnket.

11.)
Látvány
Ha sem külön tárolásban nem kell gondolkodnunk, és külön helyiségben sem, akkor egy szemet (és fület is) gyönyörködtető látvánnyal is tervezhetünk!
Térrendezés luxuskörnyezetben
+ 1.)
Lépcső felett
Ha oly sok szó esett a lépcsők alatti tárolásról és térkihasználásról, egy példa erejéig induljunk fel!
Lépcsőn járva.



 képek forrása: www.pinterest.com










2013. október 20., vasárnap

Cake pop, avagy sütinyalóka

 Nekem igazán nem kenyerem a főzés, mint inkább egy kellemes kényszerűség, gondolván az éhes szájakra, az édesség utáni vágyakra és az évenkénti zsúrokra. Az idei Móric-napok best of-ja: a Minecraft torta a la Ági és Ágó, valamint a félpaleos cake-pop-ok, azaz "sütinyalókák", Tőlem.
A cake-pop receptje talán csak az első olvasatra tűnik bonyolultnak, egyébként nem az.

1.) Piskótát kell készítenünk, amihez 6 db tojásra, 6 ek. nyírfacukorra, 6 ek. mandulalisztre, 2 ek. gesztenyelisztre, 1 ek. szőlőmagolajra, egy csipetnyi ra és késhegynyi szódabikarbónára van szükségünk. A sütőt érdemes előmelegíteni. A tojásfehérjét kemény habbá verjük fel, amihez kanalanként hozzáadagoljuk először a nyírfacukrot, majd a csipetnyi sót, aztán a tojás sárgáját, végül a magliszteket. Utolsónak tegyük hozzá a szódabikarbónát és az olajat, de ezt már csak finoman keverjük el. Az olajjal kikent tortaformába öntsük bele, majd tegyük a nem túlhevített sütőbe (hogy a cukor ne váljon ki), és szép lassan süssük meg. Elkészültekor hűtsük ki - akár egy éjszakára a hűtőbe is tehetjük -, majd finoman morzsoljuk szét.
2.) 50 g vajat és 100 g natúr krémsajtot (Philadelphia, vagy a Lidlben kapható krémsajt is tökéletes) keverjünk össze, amit fokozatosan a szétmorzsolt piskótatésztához kell gyúrnunk. Ezt a masszát ismét a hűtőbe kell tennünk, legalább 1 órára.
3.) A hűtőből kivett masszából apró golyókat kell gyúrnunk. Lényeges, hogy ezek 1-1,5 cm-nél ne legyenek nagyobbak, mert a hurkapálcikák ennél nagyobbakat nem bírnak el, és odavesznek, a tapasztalat mondatja ezt velem :-( Ez a mennyiség úgy 30 db golyócskára lesz elegendő. Ezeknek ismét a hűtőben kell várakozniuk, legalább 20 percig.
4.) Ezalatt a 20 perc alatt érdemes a csokit, vízgőz felett felolvasztani. A Lidlben vásárolt, 75 %-os kakaótartalmú, 2 tábla étcsoki tökéletes erre a célra.
5.) Amint a hűtőből kivesszük a golyócskákat, elkezdhetjük a hurkapálcikára szurkálást. A pálcák végét érdemes a csokiba mártani, majd szúrjuk jól rá a golyócskát. Egy evőkanál segítségével fürdessük meg ezt a pálcára felszúrt golyócskát a csokiban, majd szórjunk rá díszítő cukorkát, szezámmagot, majd szúrjuk rá egy hungarocell darabra. Ennek hiányában a tésztaszűrő is megteszi.  Amint az összes sütinyalókával végeztünk, még utoljára egyszer a hűtőbe vissza kell tennünk őket, hogy a csokimáz megszilárduljon. Ezt követően akár be is "csomagolhatjuk" , vagy akár rögtön meg is ehetjük. Mi az utóbbit választottuk!
A csokimázba forgassuk meg a golyócskákat.
Feldíszíthetjük dekorcukorkával, vagy akár szezámmaggal is.
Szúrjuk a frissen elkészült cake pop-okat hungarocellre, vagy ennek hiányában tésztaszűrőbe.
A cake pop-ok vendégekre várnak.

forrás: www.cuppcake.blog
képek: www.tibormorocz.com